Pankrátorok

Adatlap

Wéber Árpád

Főbb eredményei:

  • (1942-2010)
  • 'El Toro Europeo' azaz 'Európa bikája' a magyar pankráció történelmének ikonikus alakja. 1942. szeptember 9-én született Budapesten, amatőr birkózóként kezdte, tagja volt a magyar válogatottnak is, majd Spanyolországban a madridi birkózócsapat edzője lett. Edzői karrierjét a pro-wrestling, azaz a profi-birkózás, másnéven pankráció világáért hagyta ott.
  • Európa szerte számos országban ringbe szállt, majd Mexikóba is meghívást kapott, ahol világbajnoki címet szerzett. Ezt a címet 37-szer védte meg. Bajnoki regnálásának egy komolyabb lábsérülés vetett véget, így elbukta az övet Ray Mendosa-val szemben és visszatért Európába.
  • Sérülése végett már főleg promoterként dolgozott, de a saját maga által szervezett show-kon rendszerint fel is lépett. Ekkor profi-birkózó csapattársa Molnár József volt, akivel a „Hungarian Horsemen” csapatot alkották, magyar népviseletben és ostorral vonultak be a ringbe mindenhol Európában.
  • Wéber Árpád több kísérletet is tett a pro-wrestling meghonosítására és népszerűsítésére hazánkban, mely a két világháború között sikeresnek bizonyult, ám a szocializmus térnyerésével a műfaj gyakorlatilag eltűnt Magyarországon. A rendszer enyhülését kihasználva, a ’80-as években ismét megpróbálkozott a manapság pankrációként ismert profi-birkózás kultúrájának kiépítésével. Ekkor a Fővárosi Nagycirkuszban szervezett műsorokat, több-kevesebb sikerrel. Újabb próbálkozásként 1991-ben a Budapest Sportcsarnokba szervezett gálát (mely egy tervezett Európa-turné része volt), ám sajnos a felvonultatott nagy nevek ellenére a műsor kudarcba fulladt. E kudarc után „Európa Bikája” végleg visszavonult a pro-wrestling műfajától.
  • 2010. augusztus 2-án hunyt el Budapesten, 68 évesen. Neve a mai napig világszerte ismert, külföldön a pro-wrestling egyik európai legendájának tekintik.
  • A HCW gondoskodik róla, hogy Wéber Árpád neve fennmaradjon az utókor számára.

Vissza